XXI. Macbeth

A KFKI Kamarabalett a „Mindenki – LGT Táncképek” óriási sikere után ismét merész előadást mutatott be 2003. március 27-én a Thália Színházban. Ezzel a darabbal immár második alkalommal szerepelt a társulat a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Igen nagy megtiszteltetést jelentett az újabb meghívás, amely a társulat addigi szakmai munkájának méltó elismerését is jelentette egyben.

A KFKI Kamarabalett Shakespeare tragédiáját emeli a tánc színpadára. Ez a feldolgozás nem a shakespeare-i időkben játszódik, hanem a modern filmkultusznak megfelelő tánc- és látványszínházat mutatja be kaszkadőrökkel, kung-fu harcművészekkel és táncosokkal ötvözve.

A XXI. Macbeth címe is arra utal, hogy a mai kor problémáit ábrázolja egy klasszikus darabon keresztül. Sárközi Gyula koreográfust több élmény is befolyásolta a darab készítésekor. Ekkor vetítették a mozikban a Mátrix című filmet, és Gyula ebben az időben kezdett el kung-fu harcművészetet tanulni. E két domináns hatás megjelenik a darab stílusában és eszköztárában is. Bár színpadi mű, mégis olyan technikai elemeket tartalmaz, melyeket korábban csak a filmekben láthattunk. A levegőben táncoló szereplők meghökkentették még a művészvilágban jártas nézőket is. Markó Iván meg is jegyezte, hogy a darab és koreográfusa megelőzték korukat, elsősorban a színpadon alkalmazott filmes technikák miatt.

A közismert dráma táncadaptációja merészen aktualizál, színházi eszköztárában eddig nem használt elemek is szerepelnek. Ilyen például a csatajelenetek Mátrix-i repülése, amelyeket eddig a néző csak a moziban láthatott. Az előadásban hat kaszkadőr és négy kung-fu harcos is szerepelt.

Az előadás vezérfonala a hataloméhség, amely örök mételye és mozgatórugója az emberiségnek. Minden század, minden ország, minden város, minden kerület, minden szemétdomb kitermeli a maga Macbethjét. A téma örökre aktuális marad, elkíséri az emberiséget, amelyet napjaink történései is igazolnak.

A főszerepekben a magyar balettművészet legnevesebb előadóival találkozhatunk. Narrátorként közreműködik Novák Péter, akinek monológjai összekapcsolják a mai, modern környezetbe helyezett két felvonás jeleneteit.

Rendező-koreográfus: Sárközi Gyula

Színpadi verekedés és kaszkadőr jelenetek: „Indián”, Kivés György
Zene: Tallér Zsófia, Faltay Csaba
Dramaturg: Szűcs Gábor
Jelmez: Rostás Zoltán
Díszlet: Horváth Judit
Kung-fu harc jelenetek: Keglovics Attila és Seregi Rajmund

Szereposztás:

Macbeth: Solymosi Tamás
Lady Macbeth: Volf Katalin
Narrátor és Macduf: Novák Péter
Banquo: Jurányi Patrik
Lady Banquo: Barna Andrea
Hekaté: Juhász Barbara
Duncan: Ménich Gábor

valamint a Madách Színház táncművészei