Pán Péter

A KFKI Kamarabalett ezúttal Pán Péter történetét viszi színpadra. A produkció 2007. október 18-án látható először a Művészetek Palotájában.

Kovács Zsolt Hook kapitányt eleveníti meg, Kováts Gergely Csanád a címszerepben látható, ám a smink úgy elvarázsolja őket, hogy nem ismerhetők fel, olyan mintha a filmekből lépnének elő. A produkció alkotói a korábbi filmes változatoktól eltérő módon képzelik el a Pán Péter történetét. Szurmai János dramaturg kreatívan segítette az új koncepció kidolgozását, így az ő ötlete alapján kapta a produkció a Pán Péter és a megtalált fiúk címet. A darabban Hook kapitány és Pán Péter történetének elegyítése a mai kort, napjaink problémáit hozza felszínre úgy, hogy a gyerekek a nézőtéren ráismerjenek: „ Jé ez a bácsi épp olyan, mint édesapám, aki újságot olvas; jé, ő az édesanyám, aki sorozatot néz a tévében” és azonosulni tudjanak a történettel. Olyan élethelyzetek teremtődnek, amelyek tipikusak, és megmagyarázzák, manapság miért szakadnak el olyan könnyen, hirtelen és hamar a szálak gyerekek és szülők között. Életünk kulcsfontosságú problémája, hogy gyermekeinket, ha nem figyelünk oda rájuk, egyik pillanatról a másikra elveszíthetjük, eltávolodhatnak tőlünk. A befektetett szeretet gyümölcse, hogy harmonikus családban tud élni szülő és gyermek több évtizeden keresztül. A darab jellemzője, hogy a történet elején magányossá vált, sértődött gyerekekből lesznek az előadás során a „megtalált fiúk”. Csak ezt követően veszi kezdetét az ismert Pán Péter-történet, amelyben, az eredeti változattal ellentétben, Pán Péter emlékszik gyermekkorára. Az alkotók, fontosnak tartják kihangsúlyozni, hogy a szülőknek, a felnőtteknek nem szabad megfeledkezniük arról, milyen volt gyereknek lenni, sőt, időnként gyermekeik mellett újra azzá kell válniuk, felidézve saját gyermekkorukat.

A produkciót csattanó zárja, amit azonban nem szeretnénk előre elárulni.

Gyerekek és felnőttek

Az alkotókat a Bogármese előadásain újra és újra átélt gyermeki lelkesedés, izgalom és öröm, arra késztette, hogy ismét gyermektémát dolgozzanak fel. Fontosnak tartják, hogy a gyerekpublikumnak minőségi előadásokat nyújtsanak, színvonalas szórakozást biztosítsanak. A közönségnek nem is annyira gyerekmesét, mint inkább családi mesét kell kínálni, hogy a mindennapos rohanásban a családoknak lehetőségük legyen közös élmények megszerzésére, és a kikapcsolódásra. Igazi művészet, ha együtt tud nevetni felnőtt és gyermek. Nem könnyű megtalálni azt a hangvételt, amely nem olcsó és gügye a felnőtt számára, de érthető és kacagtató a kicsiknek. Az őszinte érzés és kifejezésmód segít megtalálni az egyensúlyt. A koreográfiában erre törekszenek az alkotók. További céljuk, hogy az erőszak minden formáját, amellyel nem csak mindennapjaink, hanem a médiából sugárzott gyermek műsorok is tele vannak, kerüljék. Sárközi Gyula a Magyar népmesék sorozat szellemének, emberségének, igazságosságának, derűjének hagyományát kívánja követni.

Rendezés, koreográfia: 4 for one (Jurányi Patrick, Kovács Zsolt, Kováts Gergely Csanád, Sárközi Gyula)
Együttes vezetője: Jurányi Patrick
Alapító, művészeti vezető: Sárközi Gyula
Zene: Tallér Zsófia, Faltay Csaba
Dramaturg: Szurmai János
Arcmester: Larion Oscar

Szereposztás:

Pán Péter: Kováts Gergely
Hook kapitány: Kovács Zsolt

Előadja: KFKI Kamarabalett és a Madách Musical Tánciskola növendékei